Gerillamarketing
A gerillamarketing egy időben a marketingszakma egyik legdivatosabb kifejezése volt. Többről van azonban szó, mint divatról. Arról, hogy az embereket már nem lehet a hagyományos reklámmal vásárlásra bírni, sőt a figyelmüket felkelteni sem. Újfajta, szokatlan, meghökkentő, sokszor interaktív eszközökre és ötletekre van szükség a márkaépítésben. Nevezik mindezt alternatív brandingnek, underground marketingnek és még ki tudja minek, a leginkább találó szóösszetétel azonban talán a gerillamarketing.
„Mi lenne, ha nem lenne újság és TV?” – Exkluzív interjú Alex Boguskyval és Chuck Porterrel (2006)
Ha el akarsz mélyedni a gerillamarketingben, kezd azzal, hogy mit gondolnak a legnagyobbak a márkaépítésről és a reklámról. A Crispin, Porter + Bogusky mindig a fenti kérdéssel nyit kampányaik elkészítésekor. És az eredmény: a reklámügynökségek kreatív versenyében rendre az élbolyban végeznek, és az ügyfelek is boldogok, mert az eladások növekednek. Ráadásul még jó fejek is: Chuck Porter a nyaralójának számát adta meg, csak hogy nyugodtan tudjak vele telefoninterjút készíteni.
Gerillamarketing a Reklámvilágban (2010)
2010 októberében meghívott a Radio Café, hogy meséljek egy kicsit a témáról a DFT-Hungária induló gerillamarketing mesterkurzusa kapcsán. Bonyhádi Gáborral, a Revision client attack commanderével közösen álltuk a Reklámvilág szerkesztőinek kérdéseit. Hallgasd meg a műsor vágott verzióját itt, mindössze 10 percben!
Che Guevera nyomában – Gerillamarketing bölcsességek
Ha gerillákról beszélünk, akkor szinte mindenkinek eszébe jut Che Guevara. Mindegy, hogy pozitív vagy negatív történelmi szereplőként ítéljük meg, de a naplója alapján készült „Egy motoros naplója” című film zseniális, ahogy a könyveiben leírtak jelentős része is.
Ebben a cikkben azt elemzem, hogy „A gerillaharcos kézkönyve” milyen értékes gondolatokkal szolgálhat a marketingesek számára.
Gerillamarketing: kutatói, reklámos és ügyfél nézőpontok (2006)
Talán ez volt az első komolyabb hazai szakmai beszélgetés a gerillamarketingről, még 2006-ban, ahol két ügynökség képviselője, egy ügyfél és egy piackutató is szólt a gerillamarketing mellett és ellen.
Én újságíróként voltam jelen, de mivel a kutatói oldalt jóbarátom, Feitel Balázs képviselte, aki ráadásul okosakat mondott, a cikket figyelmedbe ajánlom itt.
GoFree! Gondolatébresztő gerillamarketing konferencia (2007)
Míg az előző az első komolyabb szakmai beszélgetés, addig ez az első komolyabb szakmai konferencia volt a gerillamarketing témakörében, 2007-ben. Nagy neveket hívtak meg angol és magyar ügynökségektől, akik rengeteg izgalmas példát mutattak. A bevezető előadást Sas István és én tartottuk, amiben megpróbáltuk összefoglalni a gerillamarketing sajátosságait.
A prezentációnkat megtalálod itt.
Meghalt a reklám, éljen a reklám - Gerilla kommunikáció a fiatalok elérésére (2007)
Meghalt a reklám? Igen, mert a reklámblokkokat ma már csak 7% nézi végig. Éljen a reklám? Igen, mert eközben a Youtube-on látható reklámfilmek linkjeit küldik egymásnak a fiatalok. De hogyan kezelhető a két trrend egyszerre? - erre próbáltam válaszolni egy tudományos konferencián, még 2007 elején.
Töltsd le itt a kiadványban megjelent tanulmányt!
HIV a politika – Vírusmarketing a 2002. évi országgyűlési választások két fordulója között (2002)
Talán én voltam az egyik első, ha nem a legelső, aki a vírusmarketing fogalmát Magyarországon bevezette. A 2002-es választások két fordulója közötti időszak ugyanis erről szólt: az e-mailes és SMS-es mozgósításról, az üzenetekről, melyeket barátainknak azonnal forwardoltunk.
Akkoriban az egyik párt reklámügynökségénél dolgoztam, így nemcsak elméleti, hanem gyakorlati példákkal is szolgálok itt.
Fwd: Választás 2006 – Vírusmarketing az idei választási kampányokban (2006)
2006-ban megvizsgáltuk Kaizer Gábor barátommal, a Revison Gerilla Marketing stratégiai vezetőjével, hogy mennyiben tért el a vírusmarketing használata a 2002-es választások során tapasztaltaktól. Az eredmény elsőre talán meglepő lesz: 2006-ban már nem volt olyan átütő a vírusmarketing ereje, mint korábban. Ennek okai boncolgattuk a Magyar Reklámban megjelent cikkünkben, amit innen tölthetsz le.